A mágia és varázslás lényege, bizonyos szavak kimondásával vagy cselekedetek megtételével olyan hatások kiváltása, melyek nem következnek a szavak vagy cselekedetek saját jelentésébõl illetve közvetlen hatásukból. Egyértelmû tehát, hogy okkult, azaz rejtett erõk felhasználása történik minden varázsláskor.

A félreértések elkerülése végett elmondjuk: nem a cirkuszi, színpadi bûvészmutatványokról  és azok végzõirõl beszélünk ebben a fejezetben. Azoknak a trükköknek ugyanis józan ésszel felfogható és sokszor igen nyilvánvaló magyarázata van. A bûvészek többsége magát elõadómûvésznek tartja, akinek értelemszerûen vannak szakmai titkai, de ezeket megfelelõ körben és ellenszolgáltatásért hajlandó felfedni. (A bûvészek részben trükkjeik pénzért való árusításából élnek.)

Más csoportot képeznek azok az emberek, akik a bûvészmutatványaikkal becsapják a nézõket, azaz azt állítják, hogy valóban természetfeletti képességeik vannak, és ennek megfelelõ hangulatú és jellegû mutatványokkal dolgoznak. Õk is jelentenek kisebb veszélyt, mivel az okkult légkör  terjedését mozdítják elõ. Sajnos, ilyen ``bûvészbõl'' is akad jónéhány. Ez a fejezet azonban a ``mágia'' és ``varázslás'' szavak eredeti értelmérõl szól, nem a bûvészekrõl és nem is azokról az emberekrõl, akik csak trükkökkel próbálják természetfeletti képességeik látszatát kelteni.

Klasszikus példa a valódi mágiára a helyettesítéssel történõ mágia  több formája. Ennek tipikus esete a következõ: Egy ember ártani akar egy másiknak, ezért varázslóhoz fordul. Az megbízza, hogy szerezzen be egy személyes tárgyat a megcélzott személytõl (hajszálat, levágott körmöt, fényképet), és ennek felhasználásával valami helyettesítõ dolgot hoznak létre (pl. egy agyagfigurába belegyúrják a hajszálakat). Megfelelõ varázsszavak  kimondása, a varázsló transzba merülése vagy egyéb elõkészületek után a helyettesítõ tárgyon az ártalmat, rombolást szimbolizáló cselekedeteket hajtanak végre (pl. tûvel böködik a helyettesítõ bábu fejét). A mágus ilyenkor azt mondja, hogy amit a helyettesítõvel végeztek, az megtörténik a valóságban is (pl. erõs fejfájás kezdi kínozni a megcélzott embert).

A természettudományok hatókörében nyilvánvalóan nincs semmiféle hatás, mely az ilyen eseteket mûködõképessé tehetné, és az is bizonyos, hogy Isten sem adott senkinek ilyen cselekedetre felszólítást, hanem kifejezetten tiltotta a varázslást. Ekkor viszont csak két lehetõség van: a varázslás puszta csalás,  valójában nincs semmi hatása, vagy ha hatása van, azt Istennel szembehelyezkedõ szellemi erõk közvetítik. Mindkét eset elfogadhatatlan a hívõ ember számára.

Mágikus eszközök akkor is elfogadhatatlanok, ha jószándéktól vezérelve pl. az egészség megõrzése érdekében használják õket. Isten adott természetes lehetõséget a betegségek gyógyítására, bátorít minket, hogy imában kérhetünk gyógyulást, és egyes hívõ embereknek gyógyító karizmát adott. Számtalan megengedett lehetõségünk van tehát a gyógyítást elõmozdítani anélkül, hogy Isten parancsai ellen vétenénk. Ha ezek nem vezetnek célra, el kell fogadnunk Isten kezébõl a betegséget is, és bizalommal hihetjük, hogy ez Isten dicsõségére fog válni és a kellõ idõben a megszabadulást is megkapjuk.

A mágia eszközeit használó ember hiába áltatja magát: az általa megbolygatott erõk nagyobbak nála, nem tudja õket a saját céljaira fordítani, õket uralni. Az is lehetséges, hogy eleinte készségesnek látszanak a mágia által mûködésbe hozott erõk, de ez csak a ``mézesmadzag''. Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni újra a Katekizmus véleményét, különös tekintettel az idézett rész utolsó bekezdésére. A veszély tényét pontosan ismerik a mágiával foglalkozó emberek is. ``Komoly'', mágiáról szóló könyvek részletesen tárgyalják ezt a témát is. Álljon itt egy rövid ízelítõ:

	Minthogy a ceremoniális mágia gyakorlása mindig démonikus  régiókkal hozza összeköttetésbe a mágust, tanácsos a védelemrõl elõre gondoskodni... Ha a mágus akaratában valahol rés van, ha az elõzetes kiképzés valamiben fogyatékos volt, kicsúszik kezébõl a felidézett erõk irányítása és az ügyetlen bûvészinas a szuprakozmikus energiák romboló hatalmának áldozata lesz.   W. Charon:  Atlantiszi mágia

Ez teljesen világossá teszi a mágia hátterében húzódó erõk természetét. Hasonlítsuk csak össze ezt a rövid részletet az imáról  tudott dolgokkal: Bár Isten végtelenül hatalmasabb nálunk (és a sötét, okkult hatalmaknál is), mégse kell félnünk, hogy ha imában elé állunk és egy kis hibát, figyelmetlenséget követünk el, azonnal áldozataivá válunk. A mágiát mûködtetõ erõk viszont veszélyt jelentenek a mágusra is, tehát ezek a hatalmak félelmetesek, készek bármikor lecsapni az emberre. Mi a garancia, hogy amikor látszólag engedelmeskednek a mágusnak, nem okoznak óriási károkat, csak esetleg az nem látszik egybõl?

Világosan kell látnunk, hogy - bár némelyek állítják - nincs valódi fehér mágia.   Akinek testét mágiával gyógyítják meg, annak pszichéjében, lelkében igen sokszor súlyos betegségek, zavarok jelentkeznek. Aki mágiával õrzi meg állását, életének egy más területén fizet meg azért, mert a sátáni erõket beengedte életébe. Erre számtalan példa van napjainkban is. (Lásd pl. Gál Péter: A New Age keresztény szemmel c. könyvét.)

Semmilyen cél érdekében nem fordulhatunk sátáni  eszközökhöz:

	Ti nem ihatjátok az Úr kelyhét is, meg a sátán kelyhét is. Nem részesedhettek az Úr asztaláról, meg a gonosz lélek asztaláról. Vagy ingerelni akarjuk az Urat? Talán erõsebbek vagyunk nála?   1Kor 10,21-22

A következõkben a mágia néhány fõ formájáról szólunk röviden, mert sokan nem ismerik fel, hogy bizonyos cselekedetek és szavak mágikus tartalmúak. Az általunk használt felosztás természetesen kissé önkényes, mégis remélhetõen hasznos támpontokat ad.